2013 március 30. Ezt a dátumot soha nem fogom elfelejteni. Lelövöm a poént, végre megcsináltam. Ezzel be is fejezhetném akár a posztot :) A novemberi athéni fejteállás után már vártam a következő bizonyítási lehetőséget, ami a március végi Messini maraton volt. Igazából picit vaciláltam, hogy nevezzek-e vagy ne, mert a felkészülésbe beleszólt a 3 hetes nászútunk február elején. Végül is leadtam a nevezést, a nászút is szuper volt, igaz 3 nappal a nagy út előtt elütött egy autó és jó nagyot repültem a bicikliről.Az eredmény egy zúzott kar lett, de szerencsére mire Új Zélandra értünk már tudtam mozgatni, és végül is csak egy mountain bikeos túra maradt el miatta. A 3 hét alatt viszont csak egyszer futottam, de rengeteget túráztunk, úgyhogy nem puhultam el. A versenyre teljesen felkészülten érkeztem, és most már kész haditervvel indultam neki. A cél a teljesítés volt, időelvárás nélkül, szigorú pulzuskontrollal. Az első 30 kilométeren 150 körüli pulzussal, aztán utána ami jólesik. Nem vagyok egy korai típus, egyáltalán nem szeretek reggel futni, így picit tartottam a 7:30-as kezdéstől, ráadásul az óraátállítás miatt még egy órával kevesebbet alhattam, de nagyon vártam a startot. Kb 150-en indultunk neki a távnak, pont amikor a hegyek közül előbújt a nap. Felhő megint csak nem volt az égen, így elég hamar melegedett. Az útvonal egy nagy 42 kilométeres kör a síkságon szerencsére, a végén lemegy a tengerig majd vissza a városba. Komoly emelkedő nincs benne, viszont a 20. kilométertől egy másodrangú úton futunk amin megy a forgalom. Picit zavaró, főleg amikor bíztatásként ugyan, de hátulról dudálnak. Sosem értettem, hogy ezek a hülye görögök miért nem a forgalommal szemben futnak, hogy lássák mi jön szembe. Én voltam az egyedüli, és legnagyobb meglepetésemre a rendőr átparancsolt a másik oldalra :) A futás jól ment, nagy tömeg nem lévén tudtam a saját előre tervezett tempómat menni. A pulzus is rendben volt, frissítettem ahol tudtam, pacsiztam a szurkolókkal, egyszerűen szuperül éreztem magam. A félmararon 2 óra 4 perc lett ,lassabb mint szoktam, de legalább nem éreztem fáradtságot. Eddig nem előzött meg senki, mert az elejétől a végéről indultam, 25nél viszont végre már én előtem meg valakit. 30 körül beért egy srác, akivel picit dumáltam, ő is az első maratonját futotta, de eléggé elfáradt már. Én még itt sem éreztem különösebb fáradtságot, úgyhogy kezdtem picit rákapcsolni. Vissza is előztem a srácot, meg még pár másik versenyzőt is és bár eddig nagyon élveztem a futást, itt belefutottam a leg demotiválóbb részbe: 35-től ahogy futunk le a tengerhez szembe jönnek azok akik már 39-nél tartanak.Én még alig hagyom el a 35-ös táblát, de mellette a másik irányból már ott a 40. A következő 2 kilométer gyakorlatilag abból állt, hogy a szembejövőket kérdezgettem, hol van már a forduló. Mint a törpök a mesében: messze vagyunk még törppapa? Aztán végre fordultam én is, és 39-nél már én mosolyogtam a szembejövőkön. Az utolsó kilométeren még volt egy meglepi emelkedő,de a végén hatalmas mosolyal értem be a célba. Az időm 4 óra 5 perc lett. Fantasztikus érzés volt befutni, bár a közönség pici volt, de a hangulat annál jobb. Végre megvolt az első maraton, szerencsére a fallal sem találkoztam, és a végére sem készültem ki teljesen. A meleg zuhanyt viszont alig vártam otthon. Pechemre nem volt otthon melegvíz, úgyhogy egy gyors hideg zuhany lett a vége a megérdemelt kajálás előtt. Annyira fel voltam dobva a maratontól, hogy  a következő napon le is adtam a nevezést a Budapest és az Athén maratonokra :)

Endomondi link:

https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/315592135

Az utolsó 200 méter:

 2013 november 8. Micsoda dátum! A nagy októberi szocialista forradalom évfordulója után egy nappal az első maratonomra készültem Athénban. Agusztus elejétől készültem tudatosan a 42 kilométerre. A verseny előttig becsülettel futottam a hosszúakat, októberre már 5-ször  teljesítettem 30 kilométert is. Teljesen felkészültnek éreztem magam, egészen az október 13-ai hétvégéig. Ekkor még elég aktívan baseballoztam, és pont egy duplameccses hétvégénk volt. A szombati napon egy labda eltalálta a kezem és a mutatóujjam elég rendesen bedagadt. Este lejegeltem, másnapra megjavult. A vasárnapi meccs előtt még elmentem egy laza hegyi futásra, ahol sikeresen megrántottam a térdemet. Örültem nagyon. Aztán a meccsen beütött az igazi rémálom. Egy hirtelen hajolás és úgy maradtam. Lumbágó. 1 hét otthon fekvés, gyakorlatilag menni alig tudtam, nem hogy futni. Ez a szuper lumbágó 3 hét kiesést jelentett, és pont a legrosszabbkor jött. Vaciláltam, hogy elinduljak-e vagy ne, végül úgy döntöttem, hogy nekimegyek ha már befizettem. Tapasztalatszerzésnek mindenképp jó lesz, ha nem is sikerül nem leszek csalódott.

Remegő térdekkel, de annál nagyobb lelkesedéssel indultam el reggel 5-kor a buszra ami kivisz minket Maratonig.Ahogy vitt minket a busz a startig, a torkomban a gombóc egyre nőtt, mert bizony a táv még busszal is soknak tűnik. Reggel még elég hideg volt, de amint feljött a nap és nem volt egy felhő sem az égen tudtam, hogy meleg lesz. Le is adtam minden pulóvert és hosszúnadrágot a csomagommal. Nem tudom honnan jött az az eszeveszett barom ötletem, hogy a pulzusmérő sem kell, majd megyek a tömeggel, meg nézem az időt. Aha ahogy azt elképzeltem. Amit el lehet rontani egy versenyen azt én megint csak tökéletesen telibe trafáltam.

Korán beálltam a starthoz,és majd bepisiltem a várakozáskor. Start után nekem egy gyors sprint vezetett az első bokorhoz, szerencsére többedmagammal. Aztán elkezdtem futni. Mit futni, rohanni! Nem tudom miért gondoltam hogy itt kell minden rekordomat megdöntenem, de nekiindultam, mint a Titanic a jéghegynek. Az athéni maraton az azért nehéz, mert 10.-től kb a 33. kilométerig elég erősen emelkedik, szépen megemelve a pulzust. Engem ez nem érdekelt. 22 kilométerig még egészen jól bírtam, de 25-nél meg kellett állnom picit, mert beálltak a lábaim. Az történhetett, hogy a szokásos 150-155-ös pulzus helyett, valahol 170 fölötti pulzussal futhattam és teljesen elsavasodtam. 30-ig még valahogy tudtam lassan kocogni, de utána teljesen feladtam. Csak sétálni tudtam, és úgy voltam vele, hogy nem akarok még 12 kilométert sétálni, csak hogy beérjek, úgyhogy elbattyogtam az első metróig, és bemetróztam a célhoz, csak hogy a leadott csomagomat átvegyem, illetve a feleségemmel együtt röhögjünk a hülyeségemen. 

A fejreállás nem vette el a kedvemet, de dühített, hogy elkerülhető hülyeség miatt buktam el az első maratonomat, mert mindenképp 4 órán belül akartam futni, és ezt úgy akartam elérni, hogy bután az elejét nyomtam meg. Nem baj, megint csak okos ember más kárából tanul, én a magaméból. A következő napokban már kerestem is a következő maratont, amin részt tudok venni, és legnagyobb örömömre március végére találtam a Messini maratont, ami egy kisvárosi maraton a Peloponészi félszigeten. Be is neveztem és rövid pihenő után kezdtem újra a felkészülést...  

Endomondo link:

https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/267472539

A célfoto elmaradt, de az elején ott voltam:

A mai edzés iramfutás volt. 18 kilométer 165-ös pulzuson. Ezeket az edzéseket szeretem a legjobban. Szeretek 4:30-4:40-es tempóval futni. Valamiért kevésbé fáraszt mint a hosszabb lassú futás. Hát mit mondjak, ma nem sok kedvem volt hozzá. Tegnap egy hivatalos vacsorán voltunk, amin beszélt volna szeretett miniszterelnökünk Alekszisz Tsziprasz is, de az utolsó pillanatban lemondta. Biztos nem szóltak neki, hogy én is ott leszek :) Jól beettem, meg ittam is picit, és éjjel megint nehezen aludtam. Kb kettőkor bírtam elaludni és reggel eléggé álmosan keltem. Futás előtt le is dőltem picit piheni és elég nehézkesen indultam neki. Még mindig picit meleg van, 22 fokban indultam el, izzadtam is rendesen, de jól esett. Stabil 4:40-es kilométerekkel mentem, a gyomrom viszont megint nem volt teljesen jó. Éreztem, hogy fel vagyok fujódva, és lötyögött is a folyadék a gyomromban. A 18 kilométerből végül 14 lett. Eddig bírta a ragtapasz a feltört sarkamon. Most taktikusan vittem plusz ragtapaszt, és le is cseréltem, de az új kb 200 métert bírt, úgyhogy inkább hazabicegtem. Nincs szerencsém a héten :(

Endomondo link:

 https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/621441492

Miért kezdtem el futni? Igaziból ennek kellene a legelső bejegyzésnek lennie, de így alakult. 2011 egyik január estéjén olvastam egy cikket, hogy a 30-on felüliek nagy átlaga már a túlsúlyos csoportba tartozik. Nosza gyors mérlegelés és a 88 kilómmal sajnos én is a nagy átlagot gyarapítottam. Nemhiába a napi két gyrosz az évek során megtette hatását. Nem éreztem magam kövérnek, mert szerencse a túlsúly szépen eloszlott, de azért volt rajtam zsír rendesen. Ekkor határoztam el, hogy nem fogok az átlagba tartozni, és le fogok fogyni az egészséges szintre. Ehhez mindössze 14-15 kilót kell leadnom. Természetesen diétával és futással kezdtem a fogyást. Másnap magamra kaptam egy régi mackómat és pulóveremet egy még pont jó sportcipővel és irány futni. Igen ahogy azt elképzeltem. Bár világéletemben sportoltam valamit, ezidőben például aktívan baseballoztam, a futás rémesen ment. A kezdők tipikus nagy lendületével indultam neki, és 400 méter után a szívem majd kiugrott. Kész. 1 kilométert bírtam összehozni. Nem baj , lesz ez jobb is. Minden nap becsülettel futottam a magam kis körét, és 2 hét múlva már 2 majd 3 hét után már 3 kilométert könnyedén futtotam. 3 hónap alatt adtam le kb 12 kilót és stabilan futottam a napi 4-5 kilométert. Aztán májusban a térdem azt mondta, hogy eddig hülye voltál, most már ideje rendes cipőt venned. Sajnos a rossz cipő és a túl gyors tempó miatt a térdem nem bírta és nem futhattam tovább. Bár a kilóktól megszabadultam, de a futás rettenetesen hiányzott. Észrevétlenül az életem részévé vállt, és alig vártam, hogy rendbejöjjön a térdem. Futni akartam, de most már nem ész nélkül. Neten utánaolvastam a kezdő futók tipikus hibáiról és egyből magamra ismertem. Gyakorlatilag rossz felszerelés, rossz futótechnika, túl gyors tempó mindenben pont beletrafáltam az így ne kategóriába. Okos ember előre gondolkodik, én sajna csak utána...Vettem rendes cipőt, technikai ruhát, pulzusmérőt, és agusztustól immár endomondóval felszerelkezve újból futottam. Eleinte 7 kilométert heti 3-szor, még mindig túl gyors tempóban, majd októberben megvolt az első 10 kilométer, 2012 januárjában pedig az első félmaraton, csak úgy magamnak. Versenyen nem gondolkodtam, csak futottam a magam öröméért egyre könnyebben, gyorsabban és hosszabb távokon. Maratonon nem gondolkodtam, egészen 2012 novemberéig, amikor kimentem az Athén maraton befutójára a Kalimarmaros stadionba. Itt teljesen magával ragadt a maraton feeling. A tömeg, az ünneplés, a boldogság a befutók arcán. Tudtam, hogy sok munka lesz benne, de a következő évben én is befutó akartam lenni, és innen végre tudatosan elkezdtem a 42 kilométer meghódítására készülni. Hogy sikerült-e? Majd a maratoni történeteimben megírom. Mindenesetre ettől a naptól hivatalosan is futó lettem :)

Itt még csak a nézőtéren:

A 2014-es év futás szempontjából rendkívül sikeres volt. Először is megint megúsztam egy évet futósérülés nélkül :) Összesen 2451 kilométert futottam, amiben 3 maraton is szerepelt. Márciusban életem első versenye 4 óra 5 perces eredménnyel ,októberben a budapest kerek 4 óra, majd november Athén 3 óa 58 perc. Lassan, de javultam.

2015-re a fő cél a 3 óra 30 perces maraton volt, valamint megint sérülés nélkül többet futni mint 2014-ben. 3 maratont terveztem megint futni: március végén Messiniben, októberben Budapesten és novemberben Athénban.

Edzésmódszernek már 2013 vége óta pulzuskontrollt használok. A neten talált hadd módszert Lacisotítottam. Az alapozópulzusom 143-ra jött ki, illetve az iramfutós pulzust 160-ról folytattam. Heti fix 3 edzés: 

Hétfő: 22 kilométer laza futás 143 körüli pulzussal. 

Szerda: 18 kilométer iramfutás. Év elején 160-as pulzussal, majd áprilistól 165-ös pulzussal.

Péntek: 13 -15 kilométer laza futás 143-147- es pulzussal.

Hétvége: ha időm és kedvem engedte akkor egy 12-20 kilométer laza futás hegyen. 

Versenyek előtt két hónappal csinálok intervallumos edzéseket a pénteki, vagy szombati futások helyett. 

A módszer működik, egyre könnyebnek és erősebbnek érzem magam hosszabb távon és nagyobb sebességgel is, ésöeddig megint csak megúsztam futósérülés nélkül. Futósérülést írok, mert sajnos más sérülésem volt, majd írok róla.

A mai napra 22 km laza futást terveztem. A laza futás nálam a 143-145-ös pulzust jelenti, ami 5:10-5:30 körüli kilométerekkel párosul. Hogy lett a 22 kilométerből 10 kilométer? Már reggel szarul keltem, a cégben is rossz napom volt, rendesen álmosan és fáradtan értem haza, de nekiindultam. Ez volt a második alkalom, hogy az új Nike Lunarglide6 cipőmben futottam. Teljesen ugyanaz a modell amit egy évig használtam, és 2000 kilométert tettem bele. Mégis új cipő lévén picit feltörte a sarkamat, amit még szombaton legagasztottam. És ez lett a bajom. Elfelejtettem új ragtapaszt tenni. Az első 5 kilométer teljesen jól ment, picit még meleg volt, de nem volt vészes, viszont a fordulónál elcsúszhatott a ragtapasz, mert hirtelen rettenetesen fájni kezdett a sarkam. Gyors ellenőrzés, és sajnos valóban egyik oldala a ragasztónak elengedte. Megigazítottam, futottam még 5 kilométert. A fordulóan megint elcsúszott és itt már mindkét vége elengedett. Megigazítottam megint, de itt már 100 méter után elcsúszott, úgyhogy mérgesen hazabicegtem. Ráadásul a bicegésben megerőltettem a vádlim is és most picit azt is érzem. Gyönyörű megkoronázása volt ez ennek a remek hétfői napnak.  

Endomondo link:

https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/620453249

Sziasztok! Ez a nagyon sokadik futós blog az interneten, ahol a futásaim tapasztalatait szeretném leírni és megosztani hátha mást is érdekel :) 36 éves vagyok, lassan 10 éve Athénban élek. 2011 óta futok rendszeresen. Miért kezdtem el? Mint sokan mások azt hiszem én is csak le akartam fogyni. A kilók hamar lementek, a futás viszont életem szerves része maradt. Azóta heti 3-4-szer 50-65 kilométernyit futok. Túl vagyok számos félmaratonon, 6 maratonon ahol eddigi legjobb időm 3 óra 25 perc. Egyik hosszútávú célom ezt az időt majd 3 óra alá fargni....valamikor. Addig viszont még sok munka van hátra, amit ebben a blogban próbálok nyomonkövetni. Mivel már elég régóta futok, fogok írni az eddigi tapasztalataimról is, bár sajnos nem teljesen időrendi sorrenben. A második bejegyzéssel essünk is neki a mai edzésnek.