A 400 métertől a 3 órás maratonig

Rehlaci futásai

Rehlaci futásai

Maratoni történetek - A hatodik - Athén maraton 2015

2015. november 08. - Rehlaci

Kezdjük a végével: kegyetlenül elfáradtam! Amióta hazaértem ettem 4 db kebabot, 2 souvlakit és csak fekszem. Igaziból minden maraton után ez a program, de most valahogy fáradtabb vagyok :( Lássuk miért:

Tegnap elég fárasztó napunk volt, de időben lefeküdtem, és 10 körül szerintem már aludtam is mint a bunda. A reggel 5 órai kelés gond nélkül ment, igaz a buszon picit visszabóbiskoltam. Reggel 7 kor már a stadionban voltam, és rohadt hideg volt, fújt a szél rendesen. Nem is értettem, hogy bírnak egyesek sima pólóban meg rövidnadrágban jönni. Én beöltözve vártam, hogy felkeljen a nap. 8 körül öltöztemöbe és leadtam a cuccaim. Most taktikusan a hátsó vécék környékén melegítettem, ott alig voltak és nem kellett sorban sem állni. Találkoztam pár ismerőssel is, meg hallottam magyar szót is valahonnan.  Megint négyszer mentem el vécére, mielőtt 8:45-kor beáltam a starthoz. Most a hármas blokkban voltam úgyhogy hamar elindultunk. A várakozás közben megint rámjött a kisdolog, úgyhogy start után megint irány az első bokor. A nap közben kisütött, de szerencsére nem volt zavaró, mert volt mellé hűsítő szél. Hol hátulról, hol szemből, de szerencsére a futást nem befolyásolta. 3:30-as időt szerettem volna menni, max 165-ös pulzuson. 

Az első 5 kilométer lejt, így itt 160-nal mentem 4:45 körüli ezreket. Eszméletlen tömeg volt, és nem értem mi a rákért indultak megint olyanok előről, akik lassan menek. A kedvencem a beszélgető csatárlánc volt, nem értem, hogy aki egy versenyen fut ráadásul elől az miért laza beszélgetős tempóal nyomja...szóval elég sok energiám element a kerülgetéssel. Össze is szedtem vagy 500 méter plusz távot. Frissíteni 40 percenként egy gélt terveztem, meg mindenhol szigorúan vizet és a végén kólát. Eszméletlen, hogy ez a szénsavas lötty a végén engem hogy helyre szokott rakni. 

Az első 15 kilométer viszonylag gyorsan, és probléma nélkül telt el. Tartottam a 4:45 körüli tempót és a pulzus is még 165 alatt volt. A jó idő rengeteg szurkolót csalogatott, ki próbáltam mindenkivel pacsizni aki nyújtotta a kezét. Jók ezek a kis apró más tevékenységek, mert megtörik a monotonságot és felpörgetik az embert. Meg aranyos hallani a kisgyerekeket, ahogy számolják, és versenyeznek hány emberrel pacsiztak. Sokan olajfaágakat is adnak, na annak a cipelésére nem vállalkoztam. 16 körül van egy elég szemét emelkedő, majd utána egy meredek lejtő. Az emelkedőn nem lassítottam nagyon, mert tudtam hogy ezöcsak kb 500 méter. Fel is ment a pulzus 170-re, de rövid távra ez nem gond. A lejtőn viszont behúztam a kéziféket, mert az aztán szét tudja rázni az izmokat. 18-tól kezd emelkedni a pálya, vele együtt a pulzusom is, a sebesség a banda hangulatával egyetemben csökken. Tényleg olyan hulla csendben futottunk, hogy rendesen féltem. Még a futók lélegzetvételeit is rendesen hangosan hallottam. Aztán rájöttem, hogy azért mert itt szembeszél is boldogított minket, és egy faszi rendesen beállt a szélárnyékomba :) Mivel eléggé zavart a csaholása, és nem volt nálam jutalomcsont, inkább lassítottam, amire majdnem hogy leszorított... Had menjen...

A félmaratont 1:43-al zártam, tehát volt 2 perc előnyöm a 3:30-hoz. Előttünk volt azonban még 11 kilométer emelkedő, majd a 10 kilométer lejtő a végéig. Mindegy a 2 perc előnnyel még az 5 percen felüli kilométerek is beleférnek. Végül is lehoztam az emelkedőt 5 perc körüli átlaggal, de 168-170-es pulzussal, aminek a hatását kezdtem érezni. Nem görcsöltem meg fáradtam még, de éreztem egy csiklandást az izmokban ami a fáradás egyik előjele. Így bár eredetileg 30 után terveztem a magnéziumot, de már 27 nél ellőttem. 

A 30-at 2:28-al zártam, tehát még az emelkedőn is bár még volt belőle 2 kilométer, de sikerült megtartani a 2 perc előnyt. Innen már a lejtő nem jelenthet gondot. Aha... persze... Amikor végre kimásztam 170- fölötti pulzussal az utolsó nagyobb emelkedőből, megkönnyebbültem volna, ha nem azt látom, hogy a 4:45-ös tempóhoz 168-as pulzus marad. Na bakker ez szép lesz, de akkor is megcsinálom. Tavaly ezen a részen olyan sismán mentem, igaz akkor majdnem a leggyorsabb kilométerem volt annyi, mint most a leglassabb, idén viszont ez a rész vette ki beleőlem a legtöbbet. Próbáltam visszaállni 165 alá, de nem ment. Vittek a lovak, még ha fájt is. Pedig akár hogy is nézzük, még 35 után is van 7 kilométer, ami barátok közt is 34 perc futás. Itt ráadásul már elég nagy a szurkolói tömeg, amit szerettem volna élvezni, de most sajnos minden energiámat kivette a futás. Azért kiszúrtam a szurkolók közt pár kollégát, meg baseballos ismerőst. Jól esett a bíztatásuk, bár eléggé elcsépeltnek nézhettem ki, mert egy lengyel srác akart gélt adni. Nem hiába Polak Venger dwa bratanki...

40 előtt még megvolt a 2 perces előnyöm, de akarta egy utolsó kólát inni a frissítőnél. Nem sikerült... egy ostoba öregasszony pont át akart kelni előttem, de nem arra nézett körül ahonnan a futók jöttek, hanem a másik oldalra. Természetesen belépett elém. Próbáltam félreugrani, de ütköztünk. Nem volt vészes, de ezzel elvesztettem a kólát :( Amit a nő a szervezőktől kapott utána...Gyorsan még felhívtam a feleségemet, aki a stadionban várt, hogy készüljön, jövök terv szerint. Az utolsó kilométeren rengetegen voltak, és nagy volt a szurkolás is. Abban a szerencsében volt részem, hogy viszonylag egyedül jöttem pont, és csak nekem szurkoltak. Én meg karlengetéssel (nem a német félével) még jobban spanoltam őket. Szuper volt.

Rákanyarodva a stadionra a tömeg még nagyobb volt mint tavaly. Libabőrösen futottam az utolsó 200 métert, és végül beértem. 3:28 lett a vége. A cél után fentről a kis szurkolótáborom, feleségem, meg a tesója családjával, elég hangos fogadtatásban részesített. Még a verseny előtt megbíztam egy jó hideg sör behozatalával, amit le is gurítottam amíg kiballagtam az éremátadókig. Azokat az irigykedő tekinteteket látni, hogy nálam sör volt :)

Elbaktattam a csomagmegőrzőig, és éreztem, hogy kegyetlenül fáradt vagyok. Főleg szellemileg. Teljesen lefárasztott, hogy az utolsó 10 kilométer minden fájdalma ellenére fejben megmaradjak és ne álljak meg még picit sétálni sem. Megérte. Kifeküdtem a parkba, levetettem a cipőt és megittam mindent amit adtak. Kis szurkolócsapatom hamarosan odaért. Nagyon büszkék voltak, én meg örültem hogy eljöttek. Csináltunk pár képet aztán hazaindultunk. A metrón tömeg, szerencse a mozgólépcső működött. Otthon fürdés, és amint írtam kaja és döglés.

Azt már eldöntöttem, hogy a jövőben nem futok két maratont egy hónapon belül. Hülyeség, mert ennél a tempónál a második gyilkos, nincs sok értelme. Úgyhogy jövőre az őzi szezonban vagy Budapest, vagy Athén. Majd egy fej vagy írás januárban eldönti. Aztán utána felváltva hol itt hol ott fogok futni.

Endomondo link:

https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/629838326

Az utolsó kilométerre azért megjött a kedvem :-)

dsc_9422.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rehlacifut.blog.hu/api/trackback/id/tr528060222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása